Megosztandó

Az alábbi írás célja a Hargitai Miklós "Letöltendő" címmel * a Népszabadság Online felületén 2011. október 27-én megjelent cikkével összefüggésben néhány körülmény tisztázása. Az SZTNH azért érzi feladatának az írásban felvetett kérdéseket és megállapításokat érintő tájékoztatást, mert úgy véli, fontos a jog talaján álló tisztánlátás és az ehhez szükséges információk "megosztása" e lényeges és aktuális felvetésekkel kapcsolatban. A helyzet ugyanis szerencsére lényegesen eltér a cikkben foglaltaktól.

A hivatkozott írásban foglaltakkal összefüggésben a következők megosztását tartjuk indokoltnak.

Hargitai Miklós cikkét azzal a felvetéssel indítja, hogy egy, a Deák téren hipotetikusan felállított és bárki által használható ingyenes fénymásolóval a Népszabadság napi számáról történő ingyenpéldány-készítés lopásnak minősül-e. Kérdését az író maga kvázi meg is válaszolja, amennyiben leírja, ez a tevékenység "valamilyen mértékben biztosan" ilyennek minősül, "pedig semmit nem vesznek el a lap jogait birtokló cégtől: ha egész nap zakatol a másoló, a kiadónak akkor is ugyanannyi nyomdai példánya marad." E felvetés tekintetében az osztható meg, hogy ebben az esetben a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) 316. §-a szerinti lopás törvényi tényállása természetesen nem valósul meg. Sőt, amennyiben a Deák téren megvalósuló fénymásolás arra irányul, hogy a lapot megvásárló egyes személy saját magáncéljára többszörözze a lap egy példányát, úgy a szerzői jog megsértéséről sem beszélhetünk. A körtéren történő tömeges másolás más esetben azonban - lopás helyett - kétségtelenül eredményezheti a szerzői jog megsértését. Egy ilyen életszerűségtől elrugaszkodott példa egyedi kezelése azonban nem lehet feladata a jognak. Egyszerűen azért, mert az életszerű helyzetek szabályozására hivatott.

A cikk következő megállapítása, miszerint "keményebben sújtják azt, aki felrak az internetre egy zenei CD-t vagy egy szoftvert, mint aki ezt az alkotást ellopja egy üzletből.", csupán az amerikai törvényekre utal. E tekintetben fontos tisztázni, hogy a hatályos magyar büntetőjogi szabályok alapján a szerzői jog megsértésének vétsége miatt két év szabadságvesztés is kiszabható, de a szabálysértési jogszabályok révén húszezer forintot meg nem haladó értékre elkövetett lopás is elzárással sújtható (mely érték a CD tekintetében irányadó lehet), szoftver esetében pedig (annak nagyobb értéke miatt) valószínűsíthetően már a lopás vétségének vagy (súlyosabb esetben) bűntettének törvényi tényállása valósul meg, mely szintén két év szabadságvesztéssel sújtható. Az újságírói állítás tehát a magyar jog tekintetében egyáltalán nem evidencia, sőt túlzás. Ami a konkrét hivatkozás nélküli "amerikai törvényeket" illeti, hazai relevanciájuk híján további elemzésük szükségtelen.

Azon állítás, hogy: "De nálunk is: ha egy letöltött zenét átküldök mailen a barátomnak, a terjesztés bűnébe estem, és börtönbe is kerülhetek." (szerencsére) jogilag szintén nem helytálló. Ennek oka az, hogy amennyiben adott zenemű vonatkozásában a felhasználó jogszerűen fér hozzá a műpéldányhoz, úgy azt magáncélra szabadon másolhatja. A magáncél pedig a jogirodalom szerint nem csupán szigorúan véve adott felhasználó saját céljára történő másolását teszi lehetővé, hanem "átfogja a magán és személyes, belső felhasználási célú másolást, mindazt, ami a saját vagy a széles ismertségi kör műélvezetét szolgálja [...]". * Szem előtt tartva tehát a konkrét esetben a barátok és ennek megfelelően a többszörözések számát is, a magánkörbe az e-mailt kapó barát beletartozhat. A cikkíró általánosságban hozott példájának börtönnel fenyegetett volta, sőt jogsértő jellegűnek bélyegzése a fentiek miatt a hatályos jog szerint tehát alaptalan.

Ami a cikkíró szerint az "amatőr megosztó" hazánkban történő "leültethetőségét" illeti és azt az állítását, hogy "egyre többen ülnek börtönben olyasminek az "ellopásáért" ami a tulajdonosnál is ott maradt", a következők megosztása lényeges. Bár kérdéses az "amatőr megosztó" titulussal érintett személyi kör, de ha abból indulunk ki, hogy itt a megosztás gondatlan módon valósul meg, úgy e cselekményt a jogalkotó nem rendeli büntetni. Amennyiben pedig a megosztó szándékos jogsértés révén törekszik haszonszerzésre, vagy vagyoni hátrányt okoz, úgy a kár mértéke tekintetében a jogalkotó és természetesen az általa alkotott jogszabályokat alkalmazó bíróság is differenciál, így aki "amatőr" szinten űzi művek jogellenes megosztását, annak cselekménye nem ugyanúgy kerül megítélésre, mint aki üzletszerűen, rendszeres haszonszerzésre törekedve próbál jogsértésekből megélni. Ami pedig az e cselekmények miatt börtönben ülők számának megszaporodását illeti, e tendenciáról a Hivatal nem tud, azonban úgy véljük, hogy csupán elenyésző számú ilyen esetről lehet szó.

Ugyanígy, pusztán a jogi tisztánlátás érdekében kettő, a szerzői jogi jogalkotást érintő újságírói megállapítás vonatkozásában is fontos a tisztánlátás. A Hivatalnak, mint a szellemi tulajdoni tárgyú jogalkotásban érintett intézménynek nincs tudomása olyan, a cikkíró által említett "erős nyomásról", amely a letöltés komoly bűncselekménnyé nyilvánítására irányulna. Sőt, 2007 közepén a jogalkotó maga enyhítette e cselekmény büntetőjogi megítélését, amennyiben gondatlanságból elkövetett alakzatának büntethetőségét megszüntette. Azon másik, - a cikkíró szerint - a jogalkotót érintő körülmény tekintetében pedig, hogy "nemcsak úgy általában a társadalomnak, de még a szellemi termékek előállítóinak is az az érdekük, hogy minden, ami az internetre felkerül, az egyetemes emberi kultúra részeként szabadon és ingyenesen hozzáférhetővé legyen" és hogy "Jól működő üzleti modellek (!), művészi karrierek igazolják, hogy a szabad letöltés (részben mert a világhálón gerjesztett forgalom és ismertség pénzre váltható) nem a szabad rablás szinonimája." a következő az álláspontunk. A szellemi termékek előállítóinak érdekeit a szerzői jog nem korlátozza, sőt lehetőséget ad számukra, hogy saját művük felhasználását oly módon engedélyezzék, ahogyan kívánják. E vitathatatlan tény igazolása az is, hogy léteznek az interneten művek, amelyek felhasználására szerzőjük előzetesen - néhol bizonyos korlátok mellett - ellenérték nélkül engedélyt adott, ezért szabadon felhasználhatóak. Fontos azonban annak a szerzői érdeknek a szem előtt tartása is, hogy a szerzői jogi jogosultak ilyen "üzleti modellek" alkalmazásáról valóban maguk határozhassanak, és csak saját döntésükön múljon, hogy üzleti modelljük alapján műveik ingyenes felhasználhatóságát engedélyezzék. E kettős követelménynek való együttes megfelelést biztosítja tehát a magyar szerzői jogi szabályozás, amikor az engedély nélküli felhasználással szemben az alkotásokat védeni rendeli.

Végezetül pedig a "De a játszma még nem dőlt el: a következő egymilliárd internethasználó olyan országokból lép fel a hálóra, ahol semmilyen szerzői jog nem működik - az ő felhasználói kultúrájukat nehéz lesz a könyvnyomtatás korából ránk maradt, 200 éves előírásokkal megformálni." mondatra utalunk. Egyrészt kevéssé alátámasztható azon állítás a nagy számban ratifikált szerzői jogi nemzetközi szerződések rendszerében, hogy az emberiség 1/7-e szerzői jogi szabályozás nélküli - vagy nem működő szerzői jogi szabályozással rendelkező - országból az interneten elhelyezett tartalmakat fenyegethetné. Részletes kutatások hiányában bár e tekintetben pontos adatokkal nem szolgálhatunk, de e kijelentés a realitások talaján állva mindenképpen megkérdőjelezhető. Másrészt pedig tény, hogy hazánk az internetes forradalommal kapcsolatos adaptációt a szerzői jogról szóló 1999-es törvénnyel és annak az Európai Unióhoz való csatlakozással hatályossá vált módosításával már idejében megkezdte. Szerencsére tehát legfeljebb 15, nem pedig 200 éves alapokra kell támaszkodnunk e kérdések vizsgálatakor.